Egyre többen vesszük észre, hogy felnőtté válásunk rögös útján gyermeki énünk valahol lemaradt. Annyira siettünk belekezdeni a fontos és felelősségteljes felnőtt életszakaszába, hogy a bohókás belső gyermek talán még most is pillangók után szaladgál egy színes virágmezőn. Hol találunk rá ismét?
Nem kellemes visszarázódni a szabadságból és elkezdeni a munkát vagy az iskolát, de félni sem kell az ősszel menetrendszerűen érkező esetleges hangulatzavaroktól. De hogyan lehet átmenteni a pozitív, pörgős nyári feelinget a rövidülő és egyre hidegebb napokba? Mi történik az agyban és a környezetünkben, ami miatt depresszió vagy szorongás vehet erőt rajtunk? Miért kerüljük ilyenkor a közösségi médiát, hova tegyük a fotóinkat, és milyen új tevékenységekkel dobjuk fel magunkat?
Ismerjük az érzést, amikor saját magunkat bizonytalanítjuk el, elhitetve magunkkal, hogy kevesebbet tudunk, értünk, érünk, egyszóval kisebbek vagyunk. Honnan jön ez a kíméletlen kritikus, és hogyan tudjuk megszelídíteni?
Műfajából adódóan a zugevés rejtett zavar, így gyakran válik krónikussá – sok érintett a pszichológiai tanácsadás során arról számol be, hogy évek, évtizedek vagy akár gyermekkora óta jelen van az életében. Hogyan tudunk belőle kigyógyulni?
A kenyér az élet, az otthon és a bőség szimbóluma, de egyszersmind kifejezheti a személyiséget, válhat szorongás vagy bűntudat forrásává és jelezheti, éppen milyen életszakaszban vagyunk, melyik társadalmi rétegbe tartozunk. Tűzijáték után egy kis gasztropszichológia.
Hogyan él együtt gyermeki és felnőtt énünk? Honnan jönnek a mindent elsöprő érzelmek? Hogyan gondolkodhatunk úgy a belső gyermekről mint metaforáról? Feldmár András beszélgetése Huszár Annamáriával, a Feldmár Intézet terapeutájával.
Meddig vagy a saját nagymamád vagy az apád? Meddig van ereje a múltnak, és honnan tud gyengülni, változni ez az erő? A múlt bábjai vagyunk csupán, vagy felelős, gondolkodó lények?
Hogyan ismerhetjük és érthetjük meg igazán a legbensőbb érzéseinket? Egy különleges önfeltáró és önnevelő technika, a „belső gyermek” módszer egyszerű és játékos lépésekkel segít ebben a folyamatban. De ki az a belső gyermek, miért jó megbarátkozni vele, hogy lehet gyermeki énünkkel minőségi időt tölteni, és mi köze mindennek a transzgenerációs traumákhoz?
Szülőként az egyik legfőbb célunk, hogy a gyerekeink jól érezzék magukat a bőrükben, tudják becsülni magukat, hogy majd felnőttkorukban könnyedén megbirkózhassanak a nehézségekkel. Amilyen egyszerű elhatározni, olyan nehéz mindezt kivitelezni.
Sokféle sportolót láthatunk az olimpián, ám abban alighanem hasonlítanak, hogy valamiképpen mind a tökéletességre törekszenek. De létezik-e „egészséges” perfekcionizmus? Hogyan tudják az élsportolók elkerülni a görcsös hibakeresést? Mi a hozzátartozók és a közönség felelőssége a sportolók mentális jóllétében? És miért fontos az átlagembernek e téren is tanulni a versenyzőktől?
A keleti hagyományokban ismert női és férfiminőségek nem ellentétei egymásnak – ha harmonikus kapcsolatot hozunk létre közöttük, segítik az életünket, mindennapjainkat.
Nem csak szubjektív tapasztalat: valóban könnyebben esünk szerelembe nyáron, mint az év más időszakaiban. Milyen körülmények segítik a fellobbanást, és miért szinte törvényszerű, hogy gyorsan véget is érjen? Miért ugranak bele egyébként józan emberek is egy futó kalandba egy fülledt nyári estén? Mit szabad (el)várni egy ilyen viszonytól, és mit kellene mindenképpen megbeszélni ágyba bújás előtt? És mire panaszkodnak utána huszadszor is a nők a pszichológusnál?
A fesztiválszezon kezdetén érdemes végiggondolni, milyen pszichés hatások – veszélyek és lehetőségek – érik a résztvevőket. Mit lenne jó mindenkinek tisztázni magában indulás előtt? Hogyan hat a felfokozott hangulat a (pár)kapcsolatokra? Mire kell figyelni a szerhasználóknak és társaiknak? Miként segíthetik a szülők a fesztiválozni induló kamasz gyerekeiket? És milyen lélektani csapdát rejthet egy nem megfelelő cipő viselése?
Egyre többen vesszük észre, hogy felnőtté válásunk rögös útján gyermeki énünk valahol lemaradt. Annyira siettünk belekezdeni a fontos és felelősségteljes felnőtt életszakaszába, hogy a bohókás belső gyermek talán még most is pillangók után szaladgál egyszínes virágmezőn. Hol találunk rá ismét?
De mi történik, ha úgy érzem, nem elég kívánatosak a vágyaim? Tudom-e egyáltalán, mit akarok? Vonzónak találom-e annyira önmagam, hogy elhiggyem, mások is vonzódhatnak hozzám? Az Útmutató tévelygőknek kötet párbeszédeit követve ezúttal vágyról, élvezetről és persze szexről folyik a társalgás.
Milyen lehet a Magyarországon egyedüli, rejtélyes Intimitásközpont, ahol a pszicho- és szexterápiák mellett érzéki masszázsokat, női és férfirituálékat hirdetnek? Ezoterikus szexcentrum, netán előkelő bordélyház? Kíváncsiak voltunk, szerzőink pedig hagyták magukat kényeztetni.
Nemi kapcsolatok bonyolult hálózata szövi át a társadalmat. A nemi vágy nem bűn. A nemi ösztön meghatározza a viselkedést, alakítja a civilizációt. Ezek sokáig nem voltak maguktól értetődő állítások, sőt eretnekségnek számítottak.
Sok kisgyerek felfedezi, hogy nemi szerveinek ritmikus dörzsölése, simogatása különleges izgalmat okoz. Rólunk, felnőttekről és a szexualitáshoz való viszonyunkról szól, miképp reagálunk e természetes és fontos élményre.
Megzabolázhatatlan, állati az ösztönvilágunk, amely időnként előbújik belőlünk? Kordában kell tartani, ketrecbe zárni, mert egyébként pusztító, romboló erő? S vajon hogyan hat ösztönvilágunkra, szexualitásunkra a ketrec, a megfelelés a társadalmi elvárásoknak, a kultúra által szabályozott, kognitív korlát, a jólneveltség?
Arra a tévhitre, hogy a nőket nem érdekli a pornó, sajnálatos módon az őket képviselni hivatott feminizmus is ráerősített. Pedig a pornó jó játék lehet. De csak azoknak, akiknek valóban bejön, és nem csak meg akarnak felelni.
